Sunday, May 22, 2011

GÁL LÁSZLÓ ÉS ERŐSS ZSOLT 2011 MÁJUS 21-ÉN ELÉRTE A LHOTSE 8516 M-ES CSÚCSÁT. GRATULÁLUNK NEKIK

Május 21-én Erőss Zsolt és Gál László elérte a 8516 méter magas Lhoce
csúcsát, ezzel 11-re növelték a magyarok által megmászott nyolcezres
hegyek számát.

A sikeres csúcstámadást követően a két mászó késő éjszaka érte el a 7900
méteren lévő IV-es tábort, jelenleg pedig már a III-as táborban vannak.
Állapotuk jó, csak fáradtak.

A tegnap esti híradások elmaradásának oka az, hogy a csapat két telefonja
a visszaforduló Mécs László és Horváth Tibor hátizsákjaiban voltak, így a
csúcsmászók nem tudták azonnal értesíteni sikerükről az alaptáborban a
hírre várakozó expedícióvezetőt, Kollár Lajost.

A Magyarok a Világ Nyolcezresein sorozatának 2011-es expedíciója tehát
sikerrel járt, Erőss Zsolt a kilencedik, Gál László pedig az első
nyolcezres csúcsát mászta meg, rögtön a világ negyedik legmagasabb
hegyével kezdve. A Lhoce a magyar expedíciós hegymászás 11-dik
nyolcezrese.

A magyar csapat május 24-én hagyja el az Everest alaptáborát, és indul el
Lukla felé. Részletes információk a csúcsmászásról később várhatók.

7 comments:

  1. Gratulálok Laci! F.Iza

    ReplyDelete
  2. Húúú, nem semmi! Hatalmas gratula Laci! Jó pihenést és jó utat lefelé! Azért még mindig vigyázz magadra!! Várjuk a beszámolót!!!

    Itt már nyár van teljesen!!!

    Hurrá, hurrá, hurrá,
    Emese

    ReplyDelete
  3. Gratulálok az egész expedíciónak, nagyszerű siker! Végig követtem az utatokat, szurkoltam nagyon. Sikeres hazatérést!

    ReplyDelete
  4. Laci,

    gratulálok és büszke vagyok rád és arra, hogy falubeliek vagyunk.

    Örülök, hogy életed nagy álmát sikerült beteljesíteni.

    Csaba, a matróz

    ReplyDelete
  5. Tiszta szívből gratulálok!

    További sok sikert és jó egészséget kívánok:

    Braun Imre

    ReplyDelete
  6. Apa ♥♥♥♥♥

    ReplyDelete
  7. gratulálok Laci! Valósítsd meg az álmaidat! Ági a
    keresztlányod is megvalósította , most vajúdik!! Szia!! Nelcsó

    ReplyDelete